Nyitva tartás

Hétfő Zárva
Kedd 10 - 16
Szerda 10 - 16
Csütörtök 10 - 16
Péntek 10 - 16
Szombat 10 - 16
Vasárnap Zárva

Események

Belépés

Tevan Alapítvány és a Tudáskapu

sok szeretettel meghívja önt a

 

 

"Régi művek a XXI. század vásznain"

 

című Tevan Interaktív Család - és

Nyomdatörténeti Kiállításra

az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

Interaktív Természetismereti Tudástárában

(6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet)

2012. április 26-án 17 órakor

a kiállítás megtekinthető 2012. május 19-ig

Tevan Adolf nyomdász 1903-ban Békéscsabán alapította meg a nemzetközi hírnevű Tevan Nyomdát, amelyet fia, Tevan Andor korszerű üzemmé fejlesztett. Az 1910-es években elindította a 83 kötetes Tevan Könyvtár Sorozatot, majd a Tevan Amatőrsorozatot, amelyek igényes és szép kivitelezésű könyveikkel méltán lettek népszerűek. A könyvek mellett a nyomda egy saját lapot adott ki, emellett hét folyóiratot nyomtatott. A család mindezeken túl aktívan részt vett Békéscsaba társadalmi és kulturális életében, alapítója volt az Auróra Körnek, amely többek között Bartók Béla hangversenyének is helyet adott. A nyomdaipari tevékenységen túl a család tagjai több művészeti ágban is kiemelkedőt alkottak: Tevan Margit Munkácsy-díjas ötvösművész, Engel Tevan István grafikus, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjének birtokosa, továbbá Kolozsváry Sándor és Zsigmond elismert képzőművész volt. A családot, a nyomdát és annak sokrétű képző- és iparművészeti tevékenységét, megjelent kiadványait, a nyomdászati emlékeket, tárgyakat a Tevan Alapítvány az interaktív mozgókiállítás keretében mutatja be.

A projekt azonosítója: DAOP-2008-2.1.1/B-0004
A projekt időtartama: 2009. január - 2010. december 31.
Támogatás: 137 140 721 Ft

Önerő: 24 300 000 Ft
Projekt gazda: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kar

A projekt missziója:

a látogatók és felhasználók - korra való tekintet nélkül - modern és természettudományos ismeretekre tegyenek szert. A Tudástár friss szemléletű, eredményközpontú szolgáltatásokat kíván nyújtani az érdeklődőknek, ezzel a szabadidő hasznos eltöltését, a tudáshoz és ismeretekhez való szabad hozzáférést biztosítja a dél-alföldi régió látogatóinak és lakosainak. Emellett alapvető feladata lesz a tudományok népszerűsítése és vonzóvá tétele és a nagyközönség érdeklődésének felkeltése a természettudományok iránt. Ezzel elsősorban a befogadásra helyezzük a hangsúlyt, és a résztvevőkkel való együttműködésben arra keressük a választ, hogy mi történik vagy mi történhet meg a világunkkal. Látogatóinkkal együtt kutatjuk, hogy mi lehet a tudomány szerepe életünk és környezetünk megértésében és jobbításában.

A projekt részletezése: A Tudástár három elemből tevődik össze: a kiállításból, a bemutató órákból és a "Próbáld ki laboratórium"-ból.

Kiállítás:

a Kar gyűjteményeinek eredete a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola elődjének, a Polgári Iskolai Tanárképző Intézet idejére nyúlik vissza. A herbáriumot és az állattani gyűjteményt, mely mintegy 10000 fajt tartalmaz, a Kulturális Örökség Igazgatósága védetté nyilvánította, így jelenleg a Magyar Kulturális Örökség részét képezi. A fiatalok a legteljesebb természetességgel használják az internetet hétköznapi kommunikációjuk, szabadidejük, tanulásuk során. Ezt kihasználva a kiállítási tér kulcsszava az interaktivitás, ahol informatív oktatásra, játékos és/vagy szórakoztató részvételre, kreatív közreműködésre nyílik lehetőség az információs csomópontokon. A tudástár interaktív, ismeretterjesztő és befogadó. Más szóval: nem hagyományos, hanem a résztvevői jelenlétre és a látogatói/közreműködői hozzájárulásokra erősen alapoz.

Bemutató órák:

az előadóteremben zajlanak előre meghatározott korosztályoknak megfelelő tematika szerint. A látogatócsoportok igényük szerint választhatnak különféle témakörökből (matematika, kémia, fizika, földrajz, technika), és szakavatott előadóink 45 perces modulokban a természettudományok érdekes rejtélyeibe vezetik be a látogatókat. Bizonyos (az órarendben nem szereplő) témákból előzetes felkérés alapján külön előadást is tartunk. Az előadások igény szerint általános és középiskolásoknak illetve általánosan művelő tárgyként bármely egyetemistának vagy az érdeklődő nagyközönségnek is ajánlhatóak.

"Próbáld ki laboratórium":

a laboratóriumi szemléltető-bemutató programok elsődlegesen az általános és középiskolás fiatalok számára készülnek (6-18 éves korosztályoknak), de családokat és más korosztályokat, például a szépkorúakat is célunk bevezetni a tudományos kísérletezés titkaiba. Itt gyakorlattal rendelkező, minősített kutatóink vezetésével naponta többször látványos kísérleteket végeznek majd látogató csoportjaink. A látogatók saját fizikai és szellemi képességeiket, érzékszerveiket is kipróbálhatják: számos eszközünk alkalmas érzékelésünk fonák oldalainak és korlátainak feltárására, így meglepő, játékos tudományt kínál azoknak is, akik eddig idegenkedtek ettől a világtól.