Nyitva tartás

Hétfő Zárva
Kedd 10 - 16
Szerda 10 - 16
Csütörtök 10 - 16
Péntek 10 - 16
Szombat 10 - 16
Vasárnap Zárva

Események

  • Nincs közelgő esemény

Belépés

Fejlesztési terv

Jelentkezési lap letölthető innen.

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Kis Teleki-virág Vetélkedő 2016/2017

 

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástára, a Romániai Magyar Pedagógusok Szervezetének Teleki Oktatási Központjával (Szováta) valamint a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesülettel közösen 2016 őszén harmadik alkalommal hirdeti meg általános iskolás diákok számára az Erdély kultúrtörténetével és természeti értékeivel kapcsolatos vetélkedősorozatát.

A verseny célja, hogy a hazai általános iskolás diákok Erdéllyel kapcsolatos ismereteiket elmélyíthessék, illetve az Erdélyben és az Anyaországban élő diákok között rendszeres kapcsolat alakuljon ki.

A kétfordulós vetélkedősorozaton kétfős csapatok indulhatnak.

Az első fordulóban a csapatoknak egy rövid (max. 5 oldal) dolgozatot kell készíteniük az alábbi témakörök egyikéből:

 

1.Erdély védett területei, ritka növény- és állatfajai

2.Eltűnő és kipusztult fajok a Kárpát-medencében, fajmegőrzési és újratelepítési programok 1-1 faj kapcsán

3.A török világ a Kárpát-medencében – török eredetű növény- és állatneveink, jövevényszavaink

 

A dolgozatokat készítő csapatok a második fordulóban egy vetélkedőn (faj és képfelismerés, akadálypálya) vesznek részt a szegedi Interaktív Természetismereti Tudástárban.

A hazai verseny győztesei (az első három csapat) 2017. nyarán erdélyi diáktársaikkal egy közös tapasztalatszerzésen vehetnek részt a Kis Teleki-virág Szaktáborban  

 

A felkészüléshez szükséges információk az Interaktív Természetismereti Tudástár honlapján (http://www.tudaskapu.hu), valamint Facebook oldalán érhetők el.

 

Jelentkezési cím: 
Interaktív Természetismereti Tudástár

6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6. 

teleki.vetelkedo@jgypk.szte.hu

 

A jelentkezés határideje: 2016. október 21.

I. forduló (dolgozatok postára adásának határideje): 2016. november 10.

II. forduló: 2016. november 18. péntek (Szeged)

Jelentkezni a „Jelentkezési lap Kis Teleki-virág Vetélkedő 2016/2017” űrlap kitöltésével lehet, amelyet kérünk elküldeni a teleki.vetelkedo@jgypk.szte.hu e-mail címre.

Nevezési díj nincs, de a II. fordulóban a versenyzőknek a Tudástárba szóló belépőjegyet kell vásárolniuk. A diákjegy ára 500 Ft/fő.